János 3:16 | ![]() The Good News | ![]() |
János, Az evangélium – Biblia tanulmányozás
"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. "
Mit jelent ez?
Isten szeretete (AGAPÉ) olyan hatalmas volt, hogy az egyetlen Fiát küldte a földre, s hogy embernek szülessen. Mint ember, Jézus meg tudta tapasztalni az életet, annak minden kísértésével, szenvedéseivel és betegségeivel. 33 éves korában, Jézus meg kellett tapasztalja, mennyire rossz is igazából az ember, és hogy a saját emberei kiáltották, hogy "El vele, feszítsétek keresztre!". Ez mind azért, mert azt hitték, hogy Jézus fel fogja a zsidókat szabadítani a római uralom alól.
Viszont Jézus nem azért jött a Földre, hogy ezt tegye, hanem azért, hogy meghaljon és átvegye a bűnhődést rólunk.
Jézus meghalt a Golgotahegyen a kereszten, és három nap után legyőzte a halált. Feltámadt halottaiból, és megígérte mindenkinek, hogy mindenki aki bűnösnek vallja magát és elfogadja és hisz Őbenne, az örökéletben üdvözül a Mennyekben. (Lásd 1 Korintusz 15:35-49).
Az emberek gyarlók és bűnösek?
Igen, minden bizonnyal. Miért? Mert mindenki Isten akarata ellen cselekszik. Isten arra kéri az embert, hogy ne hazudjon, ne kívánja azt, ami másé, szeresse Istent, ne lopjon, ne imádjon hamis isteneket, szeresse az édesanyját és édesapját és úgy szeressen másokat mint ahogy önmagát (Máté 19:17), és adjon a saját javaiból másoknak is (Máté 25:37). Hányszor történik meg az, hogy elsősorban nem magunkra gondolunk? Tehát igen, bűnösök vagyunk;
Miért engedné bárki, hogy ne én bűnhődjek meg a saját vétkeimért?
Mert az emberek naponta vétkeznek, és a büntetés akkora mértékű lenne, amit már nem bírna el az ember egyedül. Isten a szeretetében ezért ajánlja fel az embereknek, hogy átveszik a büntetést, ha elfogadják, hogy Jézus őmiattuk és őérettük halt meg.
Én ezt egyáltalán nem értem...
Nos, akkor engedd meg, hogy tisztázzam. János (aki 18 éves), bemegy egy ékszerboltba, majd látja, hogy nincs a pultnál az eladó. Vár 5-10 percet, mire úrrá lesz rajta a kísértés: elhatározza magát, és elvesz egy gyönyörű gyémánt diadémot (aminek értéke 1 millió). Kisétál, ahol várja már őt egy rendőr. Elfogják, majd bíróság elé viszik.
Az ítélet: 20 év kényszermunka a börtön falai között. 20 elvesztegetett év az életéből. Elveszti a lehetőséget, hogy egy kedves feleséget ismerjen meg, akivel családot alapíthat.
Viszont rámosolyog a szerencse. Egy ismeretlen férfi feláll és közli a bíróval, hogy ő kész átvenni a helyét.
Mit tesz János? Két kézzel fog kapni a lehetőség után, megbánja tettét és új életet kezd? Vagy a büszkesége nagyobb, és ezért visszautasítja, elzárva él 20 évig?
Vagy lássuk Andrea és Kriszti történetét. András állatorvos, és gyakran látogatja az állatkertet. Egy bizonyos napon, megmarja egy kígyó. A sürgősségin köt ki, ahol kiderül, hogy allergiás a lószérumra, így nem tudják beadni az ellenanyagot. Az egyetlen remény így egy Kriszti nevű kígyótenyésztő lesz, akit elég gyakran megharapnak a kígyók ahhoz, hogy elég antitest legyen a vérében, s egy teljes vérátömlesztéssel meg tudná menteni a nő életét.
A kérdés már csak az, hogy mit tegyen Andrea? Utasítsa el a kezelést, vagy fogja el az ajánlatot?
Andrea végül előbbi mellett dönt, és az új vér megmentette az életét.
Pont ahogy Andrea vérét megmérgezte a kígyó, úgy az emberi vért is megmérgezi a bűn. Csak Kriszti vére menthette meg, ahogy az embert is csak Jézus Krisztus vére mentheti meg, így kezdhet új életet majd kaphat örök életet a Mennyben.
Az embernek meg van a lehetősége, hogy elfogadja Isten ajánlatát. Minden elvesztegetett nappal túl késő lehet már. Minden nap halnak meg emberek közúti balesetben, vagy szívrohamban. Ha sokáig vársz a döntéseddel, lehet, hogy már túl késő lesz, és a Mennyek kapuja számodra zárva marad (Máté 5:11-13). Úgy pedig egyedül kell elviselned a büntetésed, és halálod után nem jutsz a Mennyekbe, hanem a Poklok tüzében fogsz égni.
Ennyire könnyű lenne?
Ez igaz? De akkor miért csak ilyen kevés a hívő? Miért van az, hogy ilyen sok ember máshol keresik a segítséget, az akupunktúrában, jógában, Buddhában, vagy más hitekben?
Az emberek szeretik, ha van egy konkrét kép, amit imádhatnak, mintsem egy láthatatlan Isten a Mennyekben. Az akupunktúra és a jóga legalább azonnali erőt ad. De a keleti bálványimádatból gyökereztethető. És az ideiglenes ereje démoni erőkből, Isten ellenségeiből (Sátán és az ő bukott angyalaiból) származik.
De én nem láthatom Istent és az Ő angyalait?
Pontosan. Az Univerzum olyan nagy, hogy az ember nem képes ellátni a Mennyországig. Ez is mutatja Isten nagyságát. A világegyetem olyan nagy, és olyan rendezett, hogy ez is Isten munkálkodását igazolva. Az ember képtelen olyan messzire utazni, hogy elérhesse a Mennyeket. A látásunk bizonyos spektrumra korlátozódik, így már pl. az infravöröset se láthatja speciális eszközök nélkül. Nem meglepő, hogy az ember nem láthatja az angyalokat, hiszen Ők a spektrumon kívül mozognak. (Jelenések)
Néhányan azonban érzékelték már Isten vagy az angyalainak a jelenlétét, mint mondjuk amikor egy kocsi közeledett felénk, de még épp időben lefékezett. Mintha egy őrangyal állította volna meg. Ezért úgy gondolom, hogy nem nehéz elfogadni az élő Isten létezését, az angyalaival együtt.
De emellett ott vannak a lázadó (bukott) angyalok is, akik nem fogadják el Isten hatalmasságát és próbálják megkeseríteni azoknak az életét, akik elfogadták Jézus Krisztust Megváltójukként.
Ez megmagyarázza azt is, hogy a hívők élete miért ilyen kényelmetlen. A hívő próbál ellenállni a kísértésnek, és folyamatosan felismeri, hogy összhangban él Isten akaratával. Sokszor kínlódik a világ anyagiassága miatt, hiszen látja társainak gazdag és virágzó életét.
De ez a gazdagság gyakran más kárára jött létre. Sokszor ez az ember mások vérében fürdött, vagy pedig másokat dolgoztatott halálra. Ez az ember hogyan viseltetik a felebarátai iránt?
Válaszd Jézus Krisztust Megváltódnak!